Az 1873-as Winchester

Kevés olyan fegyvert fogtam életemben kezembe, melyhez erősebb kötődésem lett volna, mint gyermekkori álmomhoz, az alsókulcsos puskához, vagy inkább, ahogy azt mindig is neveztük, a Winchesterhez. Lövész vagyok, elsősorban pontlövész, abból is nagyon precíz fajta, de a Winchester valóban egy gyermekkori álom megtestesülése, és másféle játékra sarkallja a lövészt: kell, hogy repüljön az ólom a konzervdobozokra, lőlapokra, fémcélokra számolatlanul. Mert azt hiszem a szívében minden őszinte sportlövész cowboy. Sőt azt hiszem, hogy a szívében valahol minden férfiember őrzi a gyermekkor cowboy vagy indián álmát, amit magunkba szívtunk Karl May, vagy Cooper regényeiből. Aztán sokan felnőnek, de sokan vannak, akik ragaszkodnak az álomhoz, és a modern korban, kívülről komolynak tűnő fizimiskával álmodják vissza magukat a vadnyugatra, ők azok, akik számára a Winchester szó jelentése sokszor egyenértékű a puska elnevezéssel.

 

Út a ’73-as felé

 

A fegyver koncepciója igen régi keletű technikai újításon alapult. A kakas megfeszítéséhez, a lőszer töltényűrbe juttatásához és reteszeléshez használt csuklós-karos zárszerkezet feltalálása a Winchester cég története előtti időkre vezethető vissza, mélyen az elöltöltő-fegyverek időszakára. Hasonlóan öreg találmány volt a cső alatt elhelyezett tár (előágytár, csőtár), valamint a liftet mozgató alsókaros szerkezet. Az ismétlő puska kialakulásának elsődleges előfeltétele azonban maga a lőszer volt. Ahhoz, hogy egy fegyverből gyorsan, megbízhatóan és pontosan lehessen leadni lövéseket gyors egymásutánban, már nem lehetett külön tölteni a lőszer elemeit, szükség volt egyesítésükre. A probléma egyik megoldását kínáló találmány egy New York-i feltaláló agyából pattant ki. A Walter Hunt által tervezett “Rocket Ball” azaz rakétalövedék szerkezete igen egyszerű volt: a lövedék fenékrésze üreges volt, mely a lőportöltetet tartalmazta. A kúpos lövedék fenékrészét egy papírlemezzel zárták le, melyet a külön adagolt csappantyú lángja szakított át a lövés pillanatában. A Hunt töltény kezdetleges volt, sérülékeny, a Hunt által tervezett fegyver pedig nehézkes, megbízhatatlan és ronda, de a találmány megnyitotta a lehetőségeket számos tervezőmérnök előtt. Lewis Jennings 1849 Karácsonyának napján jegyeztette be szabadalmát csőtárból adogató, .54″-es űrméretű ismétlőpuskájára, melynél a töltet begyújtása még mindig külön adagolt, pirulába sajtolt csappantyú eleggyel történt. A szintén meglehetősen ronda (vagyis inkább nem túl szép) fegyver bukásra ítéltetett nehézkessége és bonyolultsága miatt.

 

Az adogatórendszer átalakítása, megbízhatóvá tétele nélkül nem volt elképzelhető egy ismétlőfegyver sikere. A Horace Smith és D.B. Wesson által alapított, először Smith & Wesson névre keresztelt, majd Volcanic Repeating Arms Company névre átkeresztelt cég által bejegyeztetett csuklós reteszelés oldotta meg a gyors töltés és ürítés problémáját. Az 1854-es szabadalomban bejegyzett fegyverek még mindig a “Rocket Ball”-t tüzelték, de a saját fejlesztésű .30″ és .38″ kaliberű lőszerek már tartalmazták a csappantyút is. Az üzlet meglehetősen lassan indult, 1857-ig mindössze 3000 fegyvert gyártottak. 1857-ben a céget átkeresztelték ismét New-Haven Arms Company-ra, melyben már O. F. Winchester is jelentős tulajdonnal rendelkezett, s egyben birtokolta a cég szabadalmait is.

 

A Volcanic ismétlőfegyverek már magukon hordozták a későbbi Winchesterek majd minden jellemzőjét: csuklós-karos szerkezet, alsókar, mely egyben sátorvas is, csőtár, a lőszerek adogatását végző lift, egybeszerelt – de még nem rézhüvelyes – lőszer. A fegyver azonban még mindig hagyott némi kívánnivalót maga után: a lőportöltet nagyságát jelentősen limitálta a lövedék fenékrészének befogadóképessége. A megoldást B. Tyler Henry újítása jelentette, aki 1857-óta dolgozott a szerkezet áttervezésével. 1860 októberében jegyezték be szabadalmát az első alsókulcsos ismétlőpuskára, mely a rézhüvelyes, peremgyújtású .44″-es lőszert tüzelte. A lőszer 216 graines lövedéket tartalmazott, melyet 26 grain feketelőpor töltet lőtt ki a fegyverből. Az új, réz tokkal gyártott fegyver a megszokott csőtárral rendelkezett, melyet a torkolat felől kellett megtölteni. Winchester további pénzügyi támogatásának és a polgárháború által generált fegyverpiaci boomnak köszönhetően a cég aranykora elkezdődhetett. A Henry puskák megtalálták az utat a hadseregbe is, bár az első századokat még magán úton szerelték fel az ismétlőkkel, nem központi, állami úton. A fegyver reputációját olyan szájról-szájra terjedő történetek segítették, melyek mind arról szóltak, hogy egy-egy megszorongatott katona hogyan vette fel a harcot, és hogyan győzedelmeskedett túlerőben lévő ellenséggel szemben. A reklámhoz nagymértékben hozzájárult az ellenség tiszteletteljes félelme is az ismétlőktől. A déli katonák egyszerűen csak úgy nevezték, hogy “az átkozott yankee puska, mit megtöltenek vasárnap, és egész héten lőnek vele”. A 10-15 másodperc alatt kilőhető 15 lőszer valóban megsokszorozta a katona hatékonyságát, így a fegyver felkeltette a hadsereg érdeklődését is. 1862 májusában a haditengerészet tesztjein 1040 lövést adtak le egy Henry-vel, és még 348 láb távolságból is értek el találatot a 18×18 hüvelykes célon.

 

 

Az ígéreteket azonban csak igen nehezen tudta készpénzre váltani a cég, mivel a szűkös hadi időkben nehéz lett volna az átállás a megszokott és elterjedt hadifegyverekről az új típusokra. A hadsereg mindössze 1731 darabot vásárolt 1865-ig. Az Unió elnöke által támogatott Spencer volt a hadi megrendelések győztese. Az 1866. márciusi tesztek során is a Spencert javasolták általános rendszeresítésre, mivel a peremgyújtású rézhüvelyek adogatását nem találták elég megbízhatónak az illetékesek, a lőszert pedig túl gyengének találták hadi használatra. A hibák valósak voltak, de a döntés akkor sem elégítette ki Winchestert, így egészen más úton kívánta térdre kényszeríteni a konkurenciát: a hadi szállítások kimaradása után meggyengülő Spencert egyszerűen felvásárolta.

 

A Henry-k további gyermekbetegségekkel is rendelkeztek: a fegyver töltése továbbra is lassú és körülményes volt, mivel a csőtárat még mindig csak a torkolat felől lehetett tölteni. A fegyver előággyal nem rendelkezett, így a felforrósodó cső miatt a lövésznek mindig kesztyűt kellett viselni. A lőszer mindössze 26 graines feketelőpor töltete valóban gyengébb volt, mint amire a hadseregnek minimálisan szükséges lett volna. A fegyver modernizálása, okulva a háborús tapasztalatokból kikerülhetetlen volt: bár az új 1866 (Yellowboy) modell még mindig a peremgyújtású lőszert tüzelte, már rendelkezett töltőkapuval a tok jobb oldalán, valamint előággyal. Az új modell volt az első alsókulcsos ismétlő, melyet a cég már a Winchester név alatt forgalmazott, mivel közben Oliver Winchester többségi tulajdonos lett a vállalkozásban. Az 1866-os modell tokja még mindig nem acélból készült, hanem egy sokkal könnyebben megmunkálható, de az alacsony gáznyomású .44-es peremgyújtású lőszerhez tökéletes anyagból: bronzból. A köznyelv azonban “réztokos” fegyverként ismerte, erre utal a puskák beceneve a “Yellowboy”, azaz “Sárga fiú” is. Az új típusból 170000 darab készült 1898-ig, melyek elsősorban civil kézbe kerültek. A fegyver legjelentősebb újítása, a töltőkapu, Nelson King nevéhez köthető, mely lehetővé tette, hogy a lövész újratöltésnél ne emelkedjen ki a fedezékből, a fegyvert fekvő helyzetben is tölteni lehessen. A fegyver számos csőhosszal, számos változatban készült és a világ számos tájára eljutottak, még közép Afrikába is. Henry M. Stanley is magával vitt egy Yellowboy-t, mellyel még egy víziló elejtését is megkísérelte a Livingston felkutatására indított expedíció során. A lőszer természetesen teljesen hatástalan volt a vastagbőrű állattal szemben, mindössze “megpaskolta” a vad hátát.

 

 

“The rifle that won the West.”

 

A lőszerkérdés megoldása elengedhetetlenné vált a ’60-as évek végére. A peremgyújtású lőszerek fejlesztése már nem volt lehetséges, mivel a hüvelyperemben elhelyezett iníciáló anyag miatt a hüvely feneke nem lehetett vastag, a nagyobb lőportöltet pedig felfújta a hüvelyt annyira, hogy az már veszélyeztettet a fegyver biztonságos működését. A megfelelő megoldás csak az erős hüvelyekkel gyártott központi gyújtású lőszerekre való váltás volt. Az 1873 modell magában egyesítette a teljes fejlődési folyamatot: csukós reteszelés, csőtár, előágy, töltőkapu és új, Winchester által kifejlesztett lőszerek: a 1873-ban 44-40 (44WCF), 1874-ben a 38-40 (38WCF) és 1881-ben a 32-20 (32WCF). Az új fegyverek praktikumát növelte a cég egyik alkalmazottjának, William Wirt találmánya is. Wirt egy egyszerű újratöltő kéziszerszámot készített minden kaliberhez, mellyel a lövész akár tábori körülmények közt is elkészíthette lőszereit.

 

Minden ’73-as közül a legnépszerűbb kaliber a 44-40 volt, mely lőszer diadalútját Colt hasonló kaliberben gyártott Frontier Sixshooter revolvere is segítette. Az egybeszerelt, központi gyújtású lőszer 200 grain tömegű ólomlövedéket tüzelt 40 grain feketelőpor-töltettel. Az erős lőszerhez már nem volt megfelelő a sárgaréz tok sem, így az új modellek már edzett acél tokkal készültek. További újításként a tok két oldalán könnyen lecsavarozható oldallemezekkel zárt szerviznyílásokat alakítottak ki. Az elakadt fegyver gyors javításának lehetősége sok életet mentett meg a vadnyugaton, hiszen a korabeli kezdetleges lőszerek kavalkádjában könnyű volt összetéveszteni a revolver 45LC lőszerét a puska 44-40-esével. A fegyver további megbízhatóságát szolgálta két újítás is: a lovon szállított fegyver kengyelkulcsa könnyen megnyílhatott vágta közben, így ennek megakadályozására egy biztosító zárat helyeztek a markolat alsó oldalára. A tok tetején lévő ejektornyílást pedig egy elhúzható porvédő fedéllel fedték, mely megakadályozta a szennyeződések zárszerkezetbe jutását.

 

 

A pisztolykaliberek mellett a cég nyitott a nagyteljesítményű puskák felé is: az 1876-os modell hosszított, megerősített tokkal rendelkezett és a 45-75 puskalőszert tüzelte, mely már elegendő volt bármely észak amerikai nagyvad gyors, biztos elejtéséhez nagy lőtávolságokon is.

 

Egy az ezerből, egy a százból…

 

A Winchester cég nem elégedett meg azzal, hogy fegyverei népszerűbbek a kalandorok, telepesek közt, mint bármely más gyártó termékei. Az olcsó (24-27 dollár árú) fegyvereket szinte mindenki megengedhette magának. A standard modellek mellett ezért hatalmas felárral válogatott, díszített példányokat is piacra dobott. Egy-egy 1000 darabos gyártási mennyiségből kiválasztották a legjobb csövet és további 9 hasonlóan jól szereplő fegyvert. A “One of One Thousand” (ára akkoriban 100 USD) és “One of One Hundred” (ára akkoriban a normál ár plusz 40 USD) modelleket a belövés pontosságát igazoló lőlapokkal értékesítették gyorsítós elsütőszerkezettel. A speciális fegyverek segítségével a cég komoly hírnevet szerzett magának a minőség terén is. Mindössze 133 ’73-as készült egy az ezerből kivitelben, és csak 8 egy a százból kivitelben.

 

A civil piac mellett azért a cég sohasem tett le a hadi szállítások lehetőségéről. A tárgyalásoknak új lökést adott Custer embereinek lemészárlása 1876. június 5-én. A hadsereg által használt 45-70 űrméretű egylövetű Springfield Trapdoor puskák jócskán alulmaradtak az ismétlőkkel felszerelt indiánokkal szemben. Több tiszt is indítványozta a ’73-as Winchester rendszeresítését, de a tesztek során kiderült ismét, hogy a haderőnek szüksége van az erősebb lőszer teljesítményére és a 44-40 még mindig igen messze van a kívánalmaktól. A ’73-as így megmaradt civil fegyverként, s ott volt mind a marhatolvajok, mind a törvény emberei kezében a vadnyugaton. Olyan nevek tették híressé, hírhedté, mind Billy a Kölyök, William “Buffalo Bill” Cody vagy a Wells Fargo Company legénysége. A ’73-as nem volt precíz hosszútávlövész fegyver, sem erős hadifegyver. De olyan fegyver volt, mely nagyszerű kompromisszumot kínált a telepesek számára az önvédelem, otthon védelme és a vadászat igényei között. Az öreg alsókulcsos megállta a helyét minden területen.

 

És hogy melyik fegyverrel hódították meg valójában a vadnyugatot? Nem, nem csak a ’73-assal, hisz ahogy a Colt név elválaszthatatlanul összeforrt a forgópisztolyokkal, úgy a Winchester is köznévvé vált, melyet előszeretettel használtak minden alsókulcsos fegyverre. Ma sem lepődünk meg túlzottan, ha valakitől azt halljuk, hogy “van egy Marlin winchestere”…

 

Uberti 1873 Winchester Sporting

 

A ’73-as Winchester valóban valami pluszt ad a lövésznek. Nehéz megfogalmazni, de azt hiszem ez az a fegyver, ami legjobban kihozza a gyermeki ént a lövészből, és ezzel igen erős kötődést is alakít ki a puska iránt. Első alsókulcsos puskám egy 1894 M Winchester Legacy puska volt .357 Magnum kaliberben, ami kitűnő, pontos fegyver volt, de nekem túl modern. A legegyszerűbb, legklasszikusabb és legigénytelenebb modellre vágytam eredeti kaliberben: az 1873 Winchesterre 44-40, 38-40 vagy 32-20 kaliberben. És valóban, a ’73-as szerkezete szinte épp oly bonyolult, mint a faék. A zárszerkezeten látszik, hogy nem erőmű a rendszer, de nem is arra tervezték anno. A pisztoly lőszert tüzelő ’73-asok nem erős vadászfegyverek voltak, hanem munkapuskák, melyek egyaránt voltak alkalmasak otthon, és önvédelemre, valamint apró-közepes vadak elejtésére kis és közepes lőtávolságokon. A fegyver ereje ugyanakkor nem is a pontosságban rejlett, hanem a jóval 10 feletti lőszer befogadására alkalmas tár által nyújtott tűzerőben.

 

Az Uberti cég sok évtizede gyártja a ’73-asok replikáit több mint 50 változatban, azonban a legklasszikusabb darab a 24 hüvelykes oktagonális csővel szerelt 44-40 kaliberű angol ágyazású változat, az 1873 Sporting. Ritka eset, de ez a fegyver “out of box” azaz gyári állapotban is versenyképes, igen kis finomítás szükséges csak ahhoz, hogy a lövész saját igényeihez igazítsa. A diófa részek felületkezelése fényes shell lakk, ami igen sérülékeny, viszont gyönyörűen kihozza a válogatott alapanyag szép erezetét. A fém alkatrészek mindegyike kovácsolt, forgácsolt eljárással készül fegyveracélból, de ez igazából nem meglepő egy erős nitro lőszerekhez tervezett fegyver esetében. Mindössze a csavarokra kell a megszokottnál jobban vigyázni, mivel eléggé puha anyagból készültek – hogy a tartós használat esetén inkább a filléres csavar menjen tönkre, mint a tok menetei -, ezért mindenképpen javasolt megfelelő, jó minőségű csavarhúzókészlet beszerzésével kezdeni a fegyver tisztítását.

 

Tapasztalataim szerint a fegyver rendkívül igénytelen a lőszerre, adogatási hibát nem tud generálni szinte semelyik gyártmánnyal sem, ami a modernebb – 1892 M, 1894 M – pisztolykaliberű Winchesterekről, vagy Marlinokról már messze nem mondható el. A csőtár 14 lőszer befogadására alkalmas, ami annak idején elég lehetett egy kisebb indián törzsi villongás lerendezésére is. A fegyver töltése gyors, egyszerű, biztonságos: zárjuk be a kengyelkulcsot, feszítsük a kakast biztonsági állásba, majd a jobb oldalon látható töltőkapun keresztül nyomjuk a lőszereket egymás után a csőtárba.

 

A töltőkapu becsukódhat nyugodtan a töltés közben, a következő lőszer fejével újra megnyitható (nem úgy, mint a 94-es modelleken). A csőtárban lévő adogatórugó az utolsó lőszert mindig a liftbe tolja. A kengyelkulcs lenyitásakor a zár hátramozdul, és megfeszíti a kakast, majd a lefelé mozgás utolsó fázisaként felemeli a liftet a benne lévő lőszerrel. A kulcs zárásakor a zár előremozdul, és a töltényűrbe tolja a lőszert. Amint a karok elérik a teljesen nyújtott pozíciót a zár már reteszelve van, a hüvelyvonó ráfog a lőszer peremére, a lift pedig lesüllyed. Az adogatórugó ilyenkor azonnal új lőszert nyom a liftbe. Az elsütőbillentyű elhúzásakor a kakas előrecsap, és megüti a repülő ütőszeg végét, mely elsüti a töltényűrben lévő lőszert. A lövés után a kengyelkulcs lenyitásával a hüvelyvonó kihúzza az üres hüvelyt a töltényűrből, majd felfelé kiveti a fegyverből, miközben a lift már fel is emelkedik a következő lőszerrel, és folytatódhat a tüzelés, amíg a tárban lőszer van.

 

Nagyon fontos tudnunk, hogy a fegyver a töltőkapun keresztül – elvileg – nem üríthető, csak az adogatási folyamat segítségével, tehát amennyiben biztonságosan el akarjuk távolítani a lőszereket a csőtárból a fegyver csöve mindig mutasson biztonságos irányba, és az elsütőbillentyűt véletlenül sem érintve egyenként töltsük és ürítsük a lőszereket. Az utolsó lőszer kivetése után mindig párszor mozgassuk meg a zárat üresen, hogy a fegyverben lőszer ne maradhasson.

 

Gyakorlatban ügyes kezű lövészek a töltőkapun keresztül is üríteni tudják a fegyvert. Ilyenkor egyik kezünkkel megnyitjuk a töltőkaput, másikba egy vékony kést, vagy csavarhúzót fogunk, és az utolsó lőszer hüvelyfenekét megpiszkáljuk. Ha ügyesek vagyunk, a lőszerek szépen egyenként kicsúsznak a csőtárból hátrafelé.

 

Lövészet

 

És hogy milyen lőni a ’73-as Winchesterrel? Valóban egyenlő egy időutazással, vissza a vadnyugatra, vagy vissza a gyerekkorba, ahogy tetszik. Az Uberti replika szerkezete gyári állapotban kitűnő, mind western lövészetre, mind pontlövészetre tökéletesen megfelelő.

 

A western lövészek általában a rövidebb 20″-es csövű változatot szokták preferálni, de számomra a hosszabb, nehezebb 24″-es oktagonális profilú cső kényelmesebb minden szempontból. Gyors lövészetnél a többlettömegnek köszönhetően meglepően nyugodt, célon marad, pontlövészet esetében pedig a kissé orrnehéz fegyver megfelelően megnyugtatható. A 24″-es változatok tusáján a fenéklemez jóval ívesebb, mint a rövid csövű karabélyokon, ami segíti a fegyver mindig ugyan oda történő vállba emelését. A könnyített töltetű western lőszerekkel a fegyver meg sem mozdul, de a teljes töltetekkel is nagyon kellemes érzés a lövészet. Az ökörszarv – buckhorn – irányzék magasságban állítható, így a közeli 5-20m-es western lövészetnél két egységet kell csak süllyesztenem az 50m-es alsószéle-közepe beállításhoz képest, hogy a fegyver pontlövő legyen.

 

A puska gyors, piszok gyors. Kevés olyan ismétlő puska létezik, amellyel olyan sebességgel tudunk lőni, hogy az első két lövés hüvelye még a levegőben van, mikor a harmadik lőszer már a töltényűrben helyezkedik el, reteszelt zárral, tüzelésre készen. A lövésznek határozottan olyan érzése van, hogy folyamatosan gyorsul. Ez a gyorsaság természetesen csak a sportlövészetben hasznos, de azért az alsókulcsos fegyverek praktikuma a vadászatban is megmutatkozik: a gyors második, harmadik lövéshez a vadásznak nem kell vállból kiemelnie a fegyvert, az irányzékok rendezve maradhatnak, ami egy hajtáson hatalmas előny lehet, a 44-40 lőszer pedig 30-80m-es távolságokon megfelelő energiával rendelkezik szinte minden hazai vad elejtéséhez, közepes testméretig. Ne feledjük, hogy a .30-30 lőszer megjelenése előtt e fegyverrel ejtették el az észak-amerikai kontinens legtöbb nagyvadját a szarvastól egészen a medvéig. Korabeli vadászatok leírásai szerint a lőszer és fegyver akár 200 yardon is hatékony volt nagytestű vadra. Bár ezt mindenképpen túlzásnak érzem, de az öreg lőszer még ma is megállja a helyét a vadászatokon is, akkor is ha nyilvánvalóan nem ez a legideálisabb lőszer már ilyen feladatra. Sőt, azt hiszem kijelenthetjük, hogy az 1870-es években sem a kitűnő ballisztikai miatt választották a 44-40 űrméretű hatlövetű és alsókulcsos párosát, inkább csak az egyszerűbb logisztika miatt.

 

 

Természetesen a puska nem csak gyors, hanem kellőképpen pontos is. Jó lőszerrel a puska 50-70 m-es távolságig tudja a “lyukat-lyukba” pontosságot, de ennél még fontosabb, hogy gyors tempóban lőve is bele lehet pumpálni az 50m-en elhelyezett 4. sz. pisztoly lőlap kilences körén belülre 10 lövést, és a fegyvert kis sem kell emelni vállból. A fotón látható szórást kb. 15 másodperc alatt sikerült lőni, minden komolyabb rákészülés nélkül, vadászias tartásban. Bár a 73-as nem versenyfegyvernek készült, mégis megállja helyét a sportlövészek kezében is. A hazai 50m-es országos csúcsot is ’73-as Winchesterrel tartják 1896 előtti ismétlőpuska kategóriában 95 körös eredménnyel.

 

A 44-40 lőszer ma

 

A fegyver nyugodtságának legfőbb oka a kitűnő ergonómia mellett, a 44-40-es lőszer, ami mint már említettük pisztolylőszer, így modern, nitrolőporos változatainak is vannak komoly korlátai: viszonylag kis mozgási energia, nehéz lövedék nem túl fényes keresztmetszeti tényezővel, legjobb esetben is közepes kezdősebesség, hasas röppálya. Szép kis lista, de nézzük mit jelent ez a gyakorlatban.

 

A 44-40 lőszer nem éppen mai gyerek. Csakúgy, mint az összes feketelőporhoz tervezett pisztoly kaliber esetében (38 Special, 45LC, 38-40, stb…) e lőszer esetében jellemző a kis gáznyomás (CIP standard: 16000 psi), amire szükség is van, mivel a ’73-as Winchester vékony kis zárját nem magnum lőszerek gáznyomására tervezték. A 44-40 modern kori felhasználása sok kérdést felvet, mivel e fegyver esetébe is igaz a régi kitétel, hogy “ami mindenre jó, az semmire sem tökéletes”. Vadászatra kis és közepes távolságokig (50-100m) megfelel közepes termetű vadra, de a vadásznak ismernie kell maximálisan saját maga és lőszere korlátait. Ne feledjük a fegyvert telepesek, marhahajcsárok számára tervezték, akiknek nem volt arra pénzük, hogy a felhasználás minden módozatára külön fegyvert vásároljanak. A ’73-asnak kellett védeni az otthont, elriasztani a jószág körül ólálkodó betolakodókat, és elejteni a családi asztalra szánt vadat. És minderre a fegyvernek képesnek kellett lennie Alaszka csikorgó hidegében, és Texas forró sivatagjaiban is.

 

A 44-40 lőszer igazi hazai pályája ma a western lövészet. Nincs is szebb szett, mint két SA revolver és egy ’73-as Winchester 44-40 kaliberben. Egyelőre hazánkban a 44-40 lőszer finoman szólva sem tartozik a legkedveltebbek közé, pedig sok gyártó kínálatában megtalálható (Hornady, Remington, Winchester, PMC, WM Bullets, Magtech, stb…) mind western lövész, mind vadász változata is. A western lőszerek általában 200 graines ólomlövedékkel vannak töltve, torkolati sebességük pedig nem haladja meg a 300 m/s-ot. A vadászati célra gyártott félköpenyes vagy fúrt hegyű lőszerek sebessége viszont 400 m/s között mozog, ami akár 1200 J körüli torkolati energiát is szolgáltathat 200 graines lövedéktömeg esetében. E lőszerek 50m-en kb 2,5-4 cm-t esnek, míg 100m-en 10-12 cm-t.

 

Az igazi “feeling” azonban kétségtelenül az a lőszer, melyet feketelőporral töltettek, autentikus módon. A lőszer elnevezésében látható számok is erre a korra utalnak: a 44-es szám jelzi a lövedék névleges átmérőjét (0,44″ elméleti, 0,427-429″ valós), a 40-es szám pedig utal az eredeti 40 graines feketelőpor töltetre. Sajnos hazánkban ilyen lőszer beszerzése szinte lehetetlen, de a környező, fejlettebb fegyverkultúrával rendelkező országokban azért megtalálható, s EWP-be íratott fegyverrel meg is vásárolható bár nem olcsó pénzért. A valódi áttörés e kaliber esetében is csak az újratöltés…

 

Vadászat és a 44-40-es Winchester

 

A puska vadászati felhasználhatósága korlátozott a lőszer energiája miatt. A kereskedelmi forgalomban kapható .44 WCF lőszerek közül a legerősebbek is csak 1200-1300 J energiára képesek, így a vadászati jogszabályok szerint gímszarvas, dámvad és muflon vadászatára nem használható. Nem javaslom a termetes vaddisznó vadászatát sem. A puska és lőszer ellenben kitűnően megfelel kis és közepes testű vad vadászatára: nagyszerű vadászatot ígér az őz, vaddisznó süldő és malac, róka és egyéb kistestű vad eredi vadászata. Természetesen a korlátozott lőtávolsággal számolni kell, ezért olyan területen érdemes a fegyverrel nekiindulni a vadászatnak, ahol biztosítható, hogy a vadat közelre be tudjuk lopni. Egy számomra emlékezetes vadászat történetét olvashatja el itt.

 

 

És hogy hogyan működik a 44-40-es ólomlövedéke mint vadászlövedék? Nos saját tapasztalataim szerint kitűnően. A kaliberrel eddig őzsutát és kis süldőt lőttem. Mindkét esetben a lövedék áthatolt a vad testén, így mind a kimeneti, mind a bemeneti oldalon volt megfelelő vérzés. A tévhittel szemben az ólomlövedék még csonttalálat esetén sem fröccsent szét, vagy deformálódott nagymértékben: a bemenetnél az őz bordáját törő lövedék egyenesen haladt tovább, és kimenetnél is kaliberes lyukat vágott. Egyik vad sem menekült sokat: a süldő helyben maradt, az őz rövid halálvágta után gyorsan, szenvedés nélkül lehelte ki lelkét. Természetesen mindkét esetben előfeltétel volt, hogy a lövés jó helyen legyen.

 

Egy éve a cég már .44 Magnum űrméretben is kínálja a fegyvert, ami már normál töltetű lőszerrel is 2200-2300 J energiára képes. Ha a lőszertöltés végre elindul, tölthető lesz hozzá olyan lőszer is, mely már meghaladja a gímszarvas, dámvad, muflon esetében meghatározott minimális 2500 J energiát.

 

 

Szintén újdonság az Uberti palettáján a kecses kis Scout puska, mely 22LR kaliberével igazán olcsó plinking, és kártevő ritkítási lehetőséget kínál. A fegyver alumínium tokos és forradalmian új adogatási mechanizmussal rendelkezik: minden lőszert két kis karom fog meg, melyek biztosan tartják azt, amíg a zá a tölényűrbe nem tolja. A módszer biztossá teszi az adogatást. Az igen pontos, könnyű, kényelmes puska nagyszerűen alkalmas arra, hogy ifjoncok elsajátítsák a lövészet alapjait játékos keretek közt. Minden családapának javallott.

 

Hosszútávlövészet 1873-as Winchesterrel

 

A Winchester puskák igazából 50-70 m-es távolságon érzik magukat elemükben. 30 méter alatt nem nehéz velük még szabad kézből sem lyukat-lyukba lőni, de nem lenne játékos lövész az ember, ha nem érdekelné, hogy mit csinál a puska nagyobb távolságon is. Volt szerencsém többször is 150 m-es távolságra lőni a puskával, ilyenkor a játék, és azonnali találatjelzés érdekében fémcélokra lövök. A puska – lőszer kombináció pedig pontos, bár a 30-40 cm-es fémkorong eltalálása igényel némi kísérletezést ezen a távon, de meglepő módon nem nagyon kell fölé fogni: a fémcél tetejét célozva nagyjából a közepébe mennek a találatok. Persze ez a táv már sem céllövészetre, sem vadászatra nem ideális.

 

 

Epilógus

 

A fegyvert idestova hét éve használom pontlövész és western versenyeken, vadászatokon és még nem csalódtam benne. Jól összeszoktunk. Idén – 2012-ben – 95 körös eredménnyel lettem országos bajnok a puskával, amire igen büszke vagyok. Alkatrész hiba, bármi javítandó probléma még nem fordult elő a fegyver esetében. Egy ideig úgynevezett „short stroke kit”-tel használtam, ami gyorsítja az újratöltést azzal, hogy a kart kevésbé kell lehúzni a zár nyitásához, de pár éve kiszedtem a fegyverből: legyen inkább olyan, amilyennek eredetileg tervezték. A fegyveren mindössze egy módosítást hajtottam végre: lecseréltem a „buckhorn” irányzékot egy egyszerűbb létrás henry irányzékra. Ennek bevágása közelebb áll az én ízlésemhez, és távolabb is van a nézőke így a szememtől, vagyis jobb az irányzékkép.

 

Ha egyszer lehetősége van kipróbálni a ’73-ast, ne habozzon, lőjön két-három lövést lőlapra, de utána engedje, hogy a mindenkiben ott rejtőző cowboy átvegye az irányítást: próbálja ki fémcélra, konzervdobozra, kártyalapokra, vagyis egyszerűen csak játsszon vele! Nem fogja megbánni. És bár kétségtelenül vannak jobb, modernebb, erősebb fegyver-lőszer kombinációk, a ’73-as mindig is meg fogja dobogtatni a történelem a hagyománytisztelő lövészek, vadászok szívét.

 

Ha pedig vadászatra adja fejét a puskával, úgy térjen le a megszokott útról, menjen be az erdő legrejtettebb zugaiba, és törekedjen arra, hogy a lehető legjobban megközelítse, belopja a vadat.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.