A Werndl 11,15×58 R lőszer újratöltése

werndl with cartridges001
A lőszertöltés egyik kétségtelenül legnagyobb vívmánya, hogy olyan kaliberű fegyverek szólalhatnak meg ismét a lőtereken, vadászterületeken, melyek lőszere már régen kikopott a kereskedelmi forgalomból, vagy ha még elérhető is, ára messze meghaladja azt a szintet, amit épp ésszel egy lövésre költeni szeretnénk.

A lövészet költségvonzata egyébiránt is fontos kérdéssé válik, amikor az ember fia családot alapít. Az új szabályok – WC ülőke lehajtása, exbarátnőkkel való találkozgatások elhagyása, stb… – mellett olyan fontos működési alapelvek is beépülnek a mindennapjainkban, mint például az, hogy az aktuálisan vásárolt puska árát soha nem mondjuk el a feleségnek. Minek szegényt feleslegesen terhelni ilyen csekély jelentőségű információkkal egyébként is?

Nos az utóbbi időben én e téren nem voltam elég körültekintő, és ez persze hátrányosan hatott a Werndl puskához szükséges kiegészítők beszerzésére is. Persze azt is hozzá kell fűzzem, hogy a Werndl lőszer újratöltése nem éppen móka és kacagás. A matricaszett 300 eurónál kezdődik, a legolcsóbb hüvelyek pedig 3 euró/db áron mozognak, ami valljuk be, kibírható röhögés nélkül. Hüvelyt egyébként két cég gyárt: a Bertram Brass és a német Horneber. Az első drága és hiánycikk, a második kapható és olcsóbb, úgyhogy ebből vásároltam 40 db a későbbi mókához.

Át is lehet formázni más hüvelyeket Werndl méretre. Ki lehet indulni .348 Winchester hüvelyekből is, mint ahogy ezek az igen mókás, de talán kissé felelőtlennek tűnő olasz szaktársak is tették:

A matrica kérdéssel azonban nem jutottam előbbre, mivel a borsos ár mellett egy másik tényező is befolyásolta folyamatot. Első körben kölcsön matricával készítettem lőszereket puskámhoz, melybe az eredeti lövedék tömegnek és átmérőnek közel megfelelő Lyman .43 Mauser lövedéket töltöttem. És a puska nem is muzsikált vele rosszul, 50 méteren 9-es szórást lőtt, 100 méteren pedig minden lövés pengette a fémcélt.

Persze a 9-es szórással még nem szoktam megelégedni, úgyhogy hazatérve elkezdtem méricskélni a csövet. És akkor jött a meglepi: az eredeti lövedékméret úgy esik át a csövön, hogy az ólom nem is érinti a huzagokat… Vagyis mindamellett, hogy a töltényűr az eredeti méretnek megfelel, a cső oromzatok és barázdák közt mért átmérője nagyobb. A követező lépésben egy bezsírozott, túlméretes puha ólom lövedéket nyomtam át a csövön, hogy megnézzem mi a valós helyzet. Oromzatok közt 0,451”, barázdák között pedig 0,460”.

Ez el is döntötte a matrica kérdést: felesleges ilyesmit vásárolnom, mivel igazán pontos lőszert soha nem fogok tudni vele tölteni. Más megoldás kellett. Olyan módi, mint amit az 1870-90-es évek között a katonai „töltényújító részlegek” alkalmaztak: matricaszett nélkül kell újratölteni a lőszert.

Elvben a cső barázdák közt mért átmérőjére, vagyis 0,460”-re kellene beállítani a lövedéket, de ennek sajnos vannak fizikai akadályai. A puskám töltényűre ugyanis az eredeti méretnek megfelelő, az ebből kilőtt hüvely szája és nyak része pedig csak annyira nyílik meg, hogy maximum 0,451” átmérőjű lövedéket használjak. Ha a lövedék ennél nagyobb, annyira kinyomja a hüvelynyakat, hogy a lőszert már nem lehet betölteni könnyen. Erőlködni meg minek?

A maximális átmérő tehát, melyet alkalmazhatok 0,451”, vagyis éppen az oromzatok közt mért átmérő. Ez persze nem ideális, de ne felejtsük el, hogy enyhén keményített ólomlövedéket tüzelek a puskából, ami azért képes kitölteni a huzagokat, ha megfelelő méretű fenékberúgást kap lőporgázoktól. Innen már csak meg kellett találni azt a bizonyos mágikus töltetet, ahol a lövedék nekem megfelelő módon deformálódik, és még pontos találatot is ad.

Újratöltés célszerszámok nélkül

És itt lépünk a népi igénytelenség mágikus mezejére. E téren nagy példaképem anyai nagyapám, aki igen szórakoztató ember volt. Nem igazán volt rossz napja miután hazatért a Dontól. Páncélrobbantó szakaszt vezetni az áttörés után számára olyan mérföldkő volt, mely után a leghulladékabb békenap is örömünnep szintjére emeltetett. Nos ő hihetetlen heftölőművész volt. Képes volt MINDENT megjavítani dróttal és szigetelőszalaggal. Az ő alapelveit hívtam segítségül, hogy kiválasszam a matricahelyettesítő apparátus elemeit.

A hüvely visszaformázását tehát elvetettem már korábban. A kicsappantyúzás viszonylag egyszerű, nem kell hozzá más, mint egy már meglévő matricaszettből kilopni a kicsappantyúzó tüskét, a hüvelytalpat ráilleszteni egy lyukra, és szépen kikalapálni az előtt csappantyút.

A feketelőpor égéstermékét ha rajta hagyjuk a rézen, nem kell majd sokat várjunk arra, hogy szép, zöld rézokszid mező virágozzon ki a hüvelyszáj környékén. Ha ez megtörtén, jó eséllyel már mehet is a szemétbe a drága hüvely. Ezt elkerülendő, érdemes lövészet után még aznap kitakarítani a hüvelyeket. Egyszerű házi praktika ehhez: forróvíz, bele ecet, bele szódabikarbóna. Szépen kitakarítja majd a mocsok nagy részét a hüvelyből.

Szárítás után jöhet a hüvelyszáj megnyitása. Erre a célra igencsak megfelel egy éppen jó méretű bőrlyukasztó. Ne feledjük: nem lőporbetöltő tölcsért gyártunk! A feladat csak annyi, hogy a lövedék feneke elindulhasson a hüvelyben. Két finom koppintás elegendő lesz!

A becsappantyúzást kemény fa felületen végezzük. A csappantyút nyitott felével felfelé helyezzük a falapra, tegyük rá a kicsappantyúzott, tisztított, megnyitott hüvelyt, majd illesszünk egy űrméretes farudat a hüvelybe, és kalapáljuk rá a csappantyúra. Ellenőrizzük, hogy síkban van-e! Ha igen, jöhet a lőpor.

Swiss 3Fg lőport használtam e célra, ami jó mindenesnek bizonyult eddig bármibe töltöttem. 36, 50, 60 és 72 grain töltéssel készítettem lőszereket úgy, hogy a légrést grízzel töltöttem ki. Feketelőporos töltésnél nem maradhat rés a lövedék és lőpor között! A gríz mennyiségét úgy állítsuk be, hogy a kitöltött térfogat mindig azonos legyen, és lehetőleg ne nyomjuk össze túlságosan a lőporoszlopot a lövedék betöltésekor.

A lövedéket igen egyszerűen egy oszlopos fúróval nyomtam a hüvelybe úgy, hogy a hüvelytalpat egy méretes alátétre tettem, hogy a csappantyú nehogy a fém asztalhoz érhessen. A kész lőszert nem peremeztem egyrészt azért mert nincs hozzá megfelelő szerszámom, másrészt azért, mert szükségtelennek tartom egylövetű fegyverek esetében. A lövedék egyébként is a lőporoszlopon ül, vagyis nem tud mélyebbre csúszni a hüvelyben.

5-5 lőszert készítettem minden töltéssel szép nagy skálát lefedve, bár azért sejtettem, hogy az igazság valahol az eredeti 4 g-os töltet környékén lesz. A helyzetet persze árnyalta, hogy nem csak a lövedékem átmérője, hanem tömege is eltért az eredetitől. Az 1877 M lőszer 5 g lőportöltetet és egy papírtapaszolt 24 g-os lövedéket tartalmazott, míg az én lőszerem egy zsírzóhornyos 29,16 g-os lövedékkel bírt.

Meglepő módon már a 36 graines töltet is egészen jól viselkedett. A 66 mm-es szórás nagyobb volt, mint amit kerestem, de indulásnak kifejezetten tűrhető volt. A lövések inkább magasságban szórtak, mint oldalirányban, amiből arra következtettem, hogy valószínűleg a lövedék még nem dagadt meg rendesen, túl kicsi volt ehhez a gáznyomás. 50 és 60 grainnel egészen szépen muzsikált a puska. A szóráskép szépen bekúszott a tízes alá, igazolva, hogy az oromzatok közti átmérőre kaliberezett lövedéknek is van keresnivalója a pályán. 72 grainnel viszont már ismételten romlott a szórás. Valószínűleg a gáznyomás oly mértékben megnőtt, hogy a lövedéket már nem tudta megforgatni rendesen a huzagolás, a puha ólom átugrotta a barázdákat.

A további finomhangolás tehát az 50-60 grain közötti tartományban történik majd, valamint a lőszerhosszal is érdemes lesz játszani, hogy a lövedék a lehető legközelebb kerüljön az átmeneti kúphoz.

Az eredmény tehát ígéretes. Jó lövész- és vadászpuska válik majd a Werndl-ből biztosan. Még egy kis játék a lőszerhosszal, és meglesz a jó töltés.

Németh Balázs

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.