A U.S. M1 Garand öntöltő puska

Patton természetesen soha sem ment át a szomszédba egy kis túlzásért, de sok tekintetben valóban figyelemre méltó és praktikus hadipuska született az M1, vagyis ismertebb nevén az M1 Garand esetében. Nem kell doktorátus ahhoz, hogy megértsük milyen jelentősséggel bírt egy megbízható öntöltő, félautomata puska a forgó-tolózáras ismétlőfegyverek korában, de azért helyezzük el a fegyvert a történelemben.

Változó idők

Az első világháború tapasztalatai előrevetítették a sorozatlövő fegyverek korát, de viszonylag kevés ország volt, mely valóban előrelátó módon a katonák egyéni fegyvereit is modernizálni kívánta. A Nagy Háború utáni gazdasági világválság sem fokozta túlzottan a fegyverfejlesztési kedvet, pedig a következő háború magjait a párizs környéki békék már elvetették. Érdekes módon az ismétlő fegyverek megtartása mellett felhozott legfontosabb érv ugyan az volt, melyet a hadvezetés akkor hangoztatott, mikor az egylövetű fegyverekről többlövetűekre, vagy mikor elöltöltő rendszerről, hátultlöltőre, vagy mikor kovás gyújtásról csappantyúsra váltottak: a hadvezetés valahogy mindig féltette a katonát a túlzott lőszerhasználattól, de az idő e félelmekre mindig rácáfolt. A második világháború kezdeti szakasza igazolta az újítók törekvéseit. A század elején vívott Első Világháborúban még az arcvonalak 400-1000 méter közötti távolságra voltak egymástól, így az egyéni gyalogsági fegyver pontossága tekintetében alapelv volt, hogy ilyen tartományban is képes legyen hatékony tűzcsapásra. A második világháború azonban elmosta a távolságokat: az álló lövészárokharc helyét a gyors, gépesített hadmozdulatok vették át, ahol a katonáknak mind jobban kellett hagyatkozniuk az egyéni, gyors döntésekre, s a harc tényleges távolsága 400m alá csökkent. Nagyobb részben nem voltak megmerevedett frontok, belátható sík terepek a lövészárkok előtt, hanem gyors rekciókat igénylő dinamikus hadmozdulatok, melyek a gyors döntések mellett nagyobb tűzgyorsaságot, tűzsűrűséget is igényeltek a katonáktól. Nem volt szükség 1000m-en is pontos fegyverekre, hisz a páncélozott, gyorsan mozgó csapatszállító járművek az ellenség közvetlen közelébe vitték a katonákat, így a tényleges harc szinte a pisztolylőszerek hatékony lőtávolságán belül zajlott.

Harc géppisztolyokkal

Ha össze kellene foglalni nagyon nagy vonalakban a kézifegyver tervezés fő irányvonalait a XX. század első felében, megfigyelhető, hogy 3 fő csapásirány alakult ki: a 100-150m távolság felett csak korlátozottan használható géppisztolyok fejlesztése már az Első Világháború idején megkezdődött, melyek igen hasznosnak bizonyultak a lövészárkok megtisztításában, s a Második Világháború idején is nagyszerűen megfeleltek a gépesített gyalogság igényeinek a helységharcokban. A második csapásvonal a hagyományos puska lőszert tüzelő fegyverek korszerűsítése volt, melynek eredményeként születtek meg a ’40-es évek legendás öntöltő hadipuskái: pl: a .30-06 Spr. lőszert tüzelő amerikai M1 Garand, a 7,62x54R lőszert tüzelő szovjet SzVT, vagy a 8x57JS lőszert tüzelő német Gewehr 43. A harmadik irányvonal gyakorlatilag a mai rohamfegyverek megszületésének folyamata volt, mely során létrejöttek az un. köztes lőszert tüzelő, sorozatlövésre és egyes lövésre egyaránt alkalmas egyéni lőfegyverek. A harctéri tapasztalatok alapján, a lecsökkent lőtávolságok miatt a katonáknak nem volt szükségük a puska lőszer nagy hatékony lőtávolságára, viszont a korszerű hadviseléshez, nagy tűzsűrűséghez szükség volt a sorozatlövésre, és az öntöltő mechanizmusra. A kategória egyik legfontosabb előfutára a német Sturmgewehr 44 volt, mely a 8x33Kurz lőszert tüzelte 30 lőszer befogadására képes tárból. Ez utóbbi fegyvercsalád azonban a közhiedelemmel ellentétben nem a géppisztolyok leszármazottja, sokkal inkább az öntöltő puskáké. Mind az Stg. 44, mind az AK47 tervezőire nagy hatással volt például a Garand puskák forgózárfejes reteszelése. Érdekes adalék, hogy a Sturmgewehr 44 fejlesztése és első rendszeresítése az MP44 (Machine Pistole 44) elnevezés alatt történt. A német tervezőgárda csak azért adta a projektnek a „géppisztoly” elnevezést, hogy Hitlert megtévesszék, aki nem volt hajlandó levonni a harcászat változásának konklúzióit, ezért hallani sem akart a köztes lőszer rendszeresítéséről eleinte. Mikor a harctéri tapasztalatok már egyértelműek voltak, s a fegyverek éles tesztjét végző alakulatok katonái elismerően szóltak az új automata puskáról és lőszerről, és az annak köszönhető morál javulásról, változott a helyzet. Hitler támogatni kezdte a programot, de a fegyvernek a fennköltebb, harciasabb „Sturmgewehr”, azaz rohampuska elnevezést adta.

A teljesség igényével meg kell még említenünk egy negyedik kategóriát is, mely szintén felmerült egyéni általános lövészfegyverként, de nehézkessége miatt, rossz kontrollálhatósága miatt nem arathatott sikert. E kategóriába tartoztak a teljes méretű puska lőszert tüzelő sorozatlövő fegyverek, mint például a .30-06 űrméretű amerikai M1918 A2 BAR (Browning Auto Rifle), az angol .303 British űrméretű Bren, vagy szegről végről akár a német 8x57JS kaliberű Fallschrimjägergewehr 42 is ide sorolható. Ez utóbbiról érdemes néhány szót külön is szólni, hiszen tulajdonságai, felhasználása alapján inkább a rohampuskák közé tartozik: képes egyes és sorozatlövésre, cserélhető tárból tölthető. A fegyver koncepciója előre mutató, de köztes lőszer helyett a teljes méretű, e fegyvertípushoz túl erős, hagyományos puskalőszert tüzelte. Szintén gondot jelentett, hogy a fegyver sorozatlövéskor reteszelés nélkül, nyitott zárral tüzelt, aminek köszönhetően hajlamos volt gyors túlmelegedésre. E fegyverek szerepköre (az FG42 kivételével) nem volt egyértelmű: használták állványzatra, járművekre szerelve golyószóróként, vagy lövész egységekben egyéni fegyverként támogató géppuska szerepkörben, raj- vagy szakaszerő szintjén. Egyéni lövészfegyvernek nem voltak éppen ideálisak nagy tömegük, és az erős lőszernek köszönhető rossz kontrollálhatóságuk miatt, golyószórói feladatokra pedig nem túlzottan feleltek meg, mivel csak 20-30 lőszer befogadására képes tárral működtek, lőszerhevederrel nem.

A második világháborúban megtapasztalt modern harcászat mindörökre megváltoztatta a kézifegyver fejlesztések fő irányait. A géppisztoly szinte kiszorult a harctéri alkalmazásból, csak speciális egységek, rendvédelmi szervek arzenáljában maradtak meg. Az ismétlő puskák szinte csak mesterlövészek fegyvereként szolgálnak a modern hadseregekben, vagy esetleg a parádézó katonák kezében láthatóak még néha. Az öntöltő puskák az általános egyéni tűzfegyver szerepköréből visszaszorultak a támogatói szerepbe, a köztes lőszert tüzelő fegyverek (rohampuskák) pedig elindultak világhódító útjukra, olyan fontos fegyvereknek köszönhetően, mint az Stg.44, az AK-47, vagy az M-16, de ez már egy másik történet.

Cikkünk témája azonban nem a legfejletebb megoldás. A modern kor sportlövésze számára jóval érdekesebb egy olyan fegyver, mely a maga nemében a fejlesztés egy elhalt ágát képviseli, de ugyanakkor korszakának kimagasló fegyvere volt. Az M1 igazi különlegesség, hiszen ez volt az első öntöltő puska, melyet egy ország általános egyéni lövészfegyverként rendszeresített hadseregében. S talán egy kis fricskát is szórhatunk néha történelem szemébe, ha elfogadjuk azt az elvet, hogy „ami mindenre jó, az semmire sem”. S biztos vagyok benne, hogy sok katona cserélte volna vissza az M16-ját a vietnami dzsungelben, egy nem annyira ergonomikus, nehezebb, nagyobbat rúgó, kisebb tárkapacitású, de MINDIG működő Garandra.

A tervezés története

Az M1 az öntöltő puskák történetének majdnem az utolsó állomása. A fegyver fontosságának megértése végett érdemes kitérnünk pár szóban az előzményeire is. Az öntöltő hadifegyverek koncepciója nem volt újkeletű. A mexikói hadsereg egy ezredese – Manuel Mondragon – már 1907-ben szabadalmaztatott egy öntöltő hadipuskát az Amerikai Egyesült Államokban, mely már forgó zárfejes reteszeléssel működött. Mondragon szerződést kötött a svájci S.I.G. céggel, hogy kielégíthesse a mexikói hadsereg által 4000 fegyverre adott megrendelést. A puskákból azonban csak igen kevés jutott el a megrendelőhöz, mivel a Nagy Háború kitörésének köszönhetően a készlet jelentős része a német repülő alakulatokhoz került.

A következő egyesült Államokban szabadalmaztatott, és a hadsereg számára tesztekre felajánlott fegyver egy dán feltaláló nevéhez, Soren Banghez kapcsolódik. A fegyver gázelvételes elven működött. Mikor a lövedék elhagyta a csőtorkolatot, a mögötte lévő kiterjedő gázok feltöltötték a gáztartályt, és előrenyomták a dugattyút, mely karokon keresztül mozgatta a zárt. A fegyver ígéretes volt, de hajlamos volt a gyors túlhevülésre. A tervező még 1927-ig próbálkozott új modellekkel, de a problémát nem tudta megoldani.

George C. Garand

George C. Garand

A következő próbálkozás egy kínai feltaláló nevéhez köthető és a Hangyang Fegyvergyárhoz. A szakember két típust is az Amerikai Hadsereg figyelmébe ajánlott, melyek a Bang által feltalált rendszeren alapultak. A túlmelegedést azonban nem tudták kiküszöbölni, mivel a munkahengerben felgyülemlett forró gáz gyors ürítését nem tudta megoldani. 1918-ban egy svájci Schmindt-Rubin puska alapjain tervezett tömegzáras puskát is vizsgált a hadsereg, de hadi használatra ezt is alkalmatlannak ítélték.

Ezidőtájt kezdte meg munkáját John C. Garand, kanadai származású fejlesztőmérnök. Eleinte a csappantyú elsülésekor keletkező gyengébb energiákat kívánta felhasználni a zár kireteszelésére, de sok sikerrel nem járt, a műkodőképes, de nem túl megbízható fegyvert 1919-ben elutasították, de a hadsereg felfigyelt a fiatal tehetséges mérnökre, és civil munkatársként a hadsereg berkein belül folytathatta a fejlesztéseket évi 3500 dollár fizetéssel.

Több amerikai mérnök is versenybe szállt, és olyan nagy nevek is elvéreztek a versenyben, mint Marcellus H. Thompson, a híres 1928 M géppisztoly tervezője. Thompson puskájának fő hibája a nagyon erős visszarúgás volt, melyet az okozott, hogy a zárt már akkor megnyílt, mikor a lövedék még a csőben volt. A késleltetett tömegzár kitűnően működött a .45 ACP pisztolylőszerrel, de nem felet meg a .30-06 Spingfield puskalőszerhez.

30-06 lőszer

A ’20-as évekre kristályosodott ki, hogy az elsődleges probléma maga a .30-06 Springfield lőszer volt, mely saját korának kitűnő hadi lőszere volt ugyan, de nagy gáznyomásának köszönhetően erős, robosztus zárszerkezetet igényelt. Ez nem jelentett gondot a Mauser rendszerű ismétlőpuskák esetében (1903 M Springfield), de túl nehézzé, esetlenné tette az öntöltő puska prototípusokat. John D. Pedersen ezért egy gyengített .276 űrméretű köztes lőszer köré tervezett egy öntöltő rendszert. A dán származású fegyvertervező már korábban ismertségre tett szert egy átalakító szettnek köszönhetően, mely segítségével az 1903 M Springfield forgó tolózáras puskát utólagosan és opcionálisan egy .30 űrméretű köztes lőszert tüzelő öntöltő puskává lehetett alakítani. A rövid csőből, tokból, cserélhető tárból és zárból álló szerkezetet a zárdugattyú helyére lehetett illeszteni és egy 40 lőszer befogadására alkalmas tárból adogatta a lőszereket a töltényűrbe. A tár szokatlan módon jobbra-felfelé állt ki a puskából. Az átalakításhoz a fegyveren mindössze egyetlen módosítást kellett végrehajtani (egyetlen lyukat fúrni a tokon), hogy a hüvelyek akadálymentesen üríthetőek legyenek.

Az újonan tervezett fegyver késleltetett tömegzáras volt, hasonlóan a Thompson géppisztolyokhoz, de a Luger pisztolyokhoz hasonlatos csuklós-karos zárszerkezettel rendelkezett. A Pedersen féle lőszer azonban speciális kenőanyagot igényelt, melynek felvitelére a tervező igen kitűnő módot talált ki: a lőszereket egy oldószer és ásványi viasz elegyébe merítették. Mikor az oldószer elpárolgott, a lőszer egészén finom, szinte észrevétlen kenőanyag bevonat jött létre. A fegyvert 1926-ban bocsátották tesztekre, és messze jobban teljesített bármely elődjénél.

Az 1926-os év Garand számára további gondokat is hozott. A hadsereg fegyverzeti hivatala megváltoztatta a .30-06 Spr. lőszer töltetét, hogy az még nagyobb energiát adjon. Ez a módosítás gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a korábban kikísérletezett kireteszelési mód működhessen.

1924-ben a hadügyminisztérium 8 fontos, és egyszerű elvben foglalta össze, hogy mit kell tudnia az új fegyvernek:

  1. A fegyvernek öntöltőnek kell lennie, és a rendszeresített szolgálati lőszerrel kell működnie.

  2. Tömege nem lehet több mint 9 font .(4,5 kg)

  3. A fegyvernek megfelelő egyensúllyal kell rendelkeznie a vállból történő lövészethez.

  4. A fegyvernek erősnek, egyszerűnek, kompaktnak és könnyen gyárthatónak kell lennie.

  5. Tárból vagy töltőkeretből tölthető legyen.

  6. A fegyver félautomata legyen (képtelen legyen sorozatlövés leadására).

  7. A fegyvert úgy kell megtervezni, hogy kizárható legyen a korai kireteszelés.

  8. Ne legyen szükséges a lőszerek lubrikálása a megfelelő működéshez.

Pedersen öntöltő puskája

Pedersen öntöltő puskája

A Fegyverkezési Hivatal felkérte Garandot, hogy azért tervezzen egy fegyvert a .276 lőszer köré, mely legalább a tesztek során versenyre kelhet Pedersen fegyverével. A kanadai tervező úgy döntött még egy esélyt ad a gázelvételes-gázdugattyús rendszernek, és ez az aminek szerencséjét köszönhette. Az új fegyver esetében a lőporgázokat a cső alatt elhelyezett tartályba vezette, a táguló gázok egy szelepen átjutva mozgatták a dugattyút, valamint azon keresztül a zárat, és szabadon tágulhattak, ami kiküszöbölte a túlmelegedés lehetőségét. Garand megoldotta azt a problémát, amelyen az összes korábbi modell elvérzett. A fegyver töltése is jóval egyszerűbb volt Pedersen puskájánál, mivel a sajtolással könnyen gyártható töltőkeret szinte teljesen érzéketlen volt arra, hogyan helyezték bele a lőszereket, és a töltőtt tár szinte bárhogy a zárszerkezetbe illeszthető volt. Pedersen fegyverének tárja ehhez képes igen bonyolult, kompliált darab volt, melyet könnyen elakaszthatott egy rosszul tárazott lőszer. Garand fegyveréhez nem volt szükség a lőszer kenésére sem, ami további gyártási előnyöket jelentett.

Pedersen tár

Pedersen tár

A meccs azonban még mindig nem volt lejátszva. A nagy gazdasági világválság idején a hadsereg minden dollár kiadását ezerszer meggondolta, s a lőszer kérdés még mindig nem volt megoldva. A .276 Pedersen töltény kis-közepes távolságokon kitűnő volt, röppályája laposabb volt, de a .30-06 Spr. lőszer fölénye úgy vált érzékelhetőbbé, ahogy a lőtávolság nőtt. A hadsereg preferenciája inkább a nagyobb kaliber felé húzott, mivel elsősorban az első világháború lövészárokharcainak tapasztalatai éltek a veterán tisztek fejében. Pedersen késleltetett tömegzáras, csuklós-karos fegyvere azonban nem volt képes a .30-06 lőszer gáznyomását elviselni, Garand eredetileg .276 lőszerre tervezett fegyvere viszont minden gond nélkül konvertálható volt az erősebb kaliberre, így a tesztek győztese a kanadai szakember fegyvere lett. Pedersen külföldi vevőt próbált keresni fegyverére, míg Garand elkezdhette előkészíteni az M1 puska gyártását (a Garand nevet a későbbiekben csak a katonai szleng kötötte az M1-hez). A gyártás 1932-ben kezdődött meg, a hadsereg 1936-ban hivatalosan is rendszeresítette mint általános lövészfegyvert, s számos apróbb hiba kijavítása után 1937-ben érkeztek az első puskák az egységekhez. 1939 szeptemberére a gyártás napi mennyisége már elérte a 100 darabot. A háború során a fegyvert négy gyár gyártotta: a Springfield Armoury, a Winchester, a Harrington and Richardson valamint az International Harvester.

1941-ben így az Egyesült Államok volt az egyetlen olyan nemzet, mely katonáit általánosan rendszeresített öntöltő puskákkal küldte harcba a világ összes frontján. A Garand harcolt a második világháborúban szinte minden harcmezején: sivatagban, hegységekben, dzsungelben, városokban, hidegben, melegben, jégben, hóban, esőben, sárban. Ott volt az ’50-es évek elején Koreában, de még a vietnami háború kezdetén is sok egység e fegyverrel volt ellátva. A 4 gyár több mint 5,4 millió darabot gyártott belőle összesen. Az M1-et olyan hadvezérek tették híressé, mint Patton és McArthur, de Ernesto Che Guevara is Garand puskát viselt (és egy M2 karabélyt) utolsó bolíviai gerilla harcai során.

John C. Garand munkájának elismeréseként 100,000 dollár egyszeri juttatást, és több kitüntetést is kapott a kormánytól. 1953-ig dolgozott a Springfield Armory-nak, majd 1974-ben bekövetkezett haláláig visszavonultan élt.

U.S. M1 öntöltő puska „Garand”

U.S. M1 Garand

U.S. M1 Garand

Kaliber: .30-06 Springfield

Csőhossz: 24” (60,96 cm)

Huzagemelkedés: 33,3 kaliberhossz alatt egy fordulat, 1:10” (1 fordulat 25,4 cm alatt)

Huzagszám: 2 (korai csövek), 4 (kései csövek)

Tárkapacitás: 8 lőszer, töltőkerettel töltve

Működési elv: öntöltő, gázelvlételes, forgó zárfejes reteszelés

Tömeg: 4,2 kg

Teljes hossz: 1100 mm

Hatékony tűzgyorsaság: 16-24 lövés/perc

Irányzék: mikrométeres állítású un. „ghostring” diopter

Lövedék torkolatisebessége: 853 m/s (M2 alaplőszer)

Maximális hatékony lőtáv: 460 m

Maximális lőtáv: 3200 m

Elsütő erő: 2,27-3,17 kg (5,5-7,5 font)

Változatok: M1 alapváltozat

T-26 „Tanker” rövidített puska járművek személyzete számára

M1C Mesterlövész változat, a távcsőszerelék a tokhoz van rögzítve

M1D Mesterlövész változat, a távcsőszerelék a csőhöz van rögzítve

Kiegészítők: Szerszámkészlet

Olajtartály

Tisztítóvessző

Fegyverszíj (bőr vagy szövet)

M5 vagy M5A1 bajonett tokkal

M7A3 puskagránátvető toldat

M15 puskagránát irányzék

Téliesített sátorvas

M84 fegyvertávcső (mesterlövész változatokhoz)

Bőr pofadék (mesterlövész változatokhoz)

M2 tölcséres lángrejtő (M1C mesterlövész változat)

T-37 hasított lángrejtő (M1D mesterlövész változat)

A .30-06 Springfield rendszeresített lőszerek

8-as tárak

8-as tárak

a. Általános lőszer, M-2. Általánosan élő célok ellen használatos lőszer hagyományos FMJ lövedékkel. A többi lőszertípustól festetlen lövedéke különbözteti meg. A lövedék hossza 1,123”.

b. Páncéltörő lőszer, M-2. Elsősorban könnyen páncélozott célok ellen használatos, vagy fedezék védelmében lévő élő erő ellen. A feketére festett lövedékcsúcsról ismerhető meg.

c. Páncéltörő, gyújtólőszer, M-14. A lövedék csőcsa alumínium vagy fehér színű. Gyúlékony, könnyen páncélozott célok ellen használható.

d. Gyújtólőszer, M-1. Páncélozatlan, lángra lobbantható célok ellen használatos. A lövedék csúcsa kék színű.

e. M1 Nyomjelző lőszer és M-25. A lőszerek lőirányok megadására, jelzésre, és lobbanékony célok felgyújtására használatosak. A lövedékek csúcsa narancssárgára (M1) vagy pirosra (M25) van festve.

f. Vaktöltény, M-1909. Jelzésre, gyakorlásra használatos. Lövedékkel nem rendelkezik, az összehúzott hüvelyszáj pirosra van festve.

g. Puskagránát indító lőszer, M-3. A lövedék nélküli lőszer a puskagránát kilövésére használatos.

h. Puffer patron, M-40. A fegyver mechanikus működésének gyakorlására szolgál. Sem csappantyút, sem lőportöltetet nem tartalmaz. Használható sütési hibák felfedezésére is, éleslövészet során éles lősszerrel véletlenszerűen összekeverve tárazva.

i. „MATCH” versenylőszer. Sport célokra, céllövészetre hazsnálatos lőszer. Felismerhető a hüvelyen látható „match” feliratról.

j. Széteső lövedékkel szerelt lőszer M-22. A lőszer külön megkülönböztető jelzéssel nem rendelkezik, de a lövedék hossza alapján felismerhető.

Hozzávetőleges maximális lőtávolság és torkolati sebesség különböző lőszerek esetén:

 

Lőszer

Maximum lőtáv (m)

m/s

M-2

3200

853

nyomjelző, M-1

3063

838

gyújtó, M-1

2629

920

páncéltörő, M-2

2890

844

Páncéltörő, gyújtó M-14

3017

862

 

A Garand a harctéren

Nehéz a Második Világháborús visszaemlékezések között olyan értékítéletet találni a fegyverekről, mely nem elfogult. Ez érthető, hisz az a katona, aki sokszor életét öszönhette egy fegyvernek, nem beszélhet máshogy a fegyverről, mint elismerően. Sokkal elfogulatlanabb képet kaphatunk egy fegyverről, ha olyan ember személyes tapasztalatait ismerjük meg, aki katonaként több féle fegyverrel harcolt, gyűjtőként pedig ismeri a „konkurens termékeket” is, vagyis az ellenfél által használt fegyvereket. A következő rövid összefoglaló egy amerikai lövésztől származik, aki a 82. légi szállítású hadosztály kötelékében harcolt Vietnamban.

Normandiában

Normandiában

„63 éves vagyok, veterán ejőernyős, és fegyvergyűjtő. Az M1-eshez fűződő emlékeim a ’60-as évekhez köthetőek, mikor ez a fegyver volt még az alakulat elsődleges általános lövészfegyvere. Gyűjtőként, és a 82. légi szállítású hadosztály lövészeként több féle M1 puskával is lőttem, de ismerem, használom a többi ország hadipuskáit is. A gyűjteményemben sok féle amerikai és európai hadipuska is megtalálható, melyek nagytöbbségét folyamatosan használom lövészetre is.

Az M1 masszív puska volt, rengeteget ugrottunk velük, miközben a tusa jobb vállunk alatt volt, a cső pedig lefelé mutatott. Gyakran gördültünk át a fegyveren földetéréskor, de ezek a behatások sohasem rongálták meg a fegyvert, vagy mozdították el az irányzékokat. Amikor fegyvereinket M14-re cserélték, hamar észrevettük, hogy az új puskák messze nem ennyire tartósak. Volt olyan eset, mikor a földetéréskor a cső egyszerűen meghajlott egy erős ütődés miatt. Szerettük ugyan a 20 lőszer befogadására képes tárat, de nem tartottuk jónak az elhelyezését, mely pont a fegyver tömegközéppontja alatt volt. Az M14-et inkább gyorsan visszacseréltük a jó öreg második világháborús M2 karabélyra, de ha tehettük volna inkább az M1-et kértük volna vissza.

Iwo Jima

Iwo Jima

Az összes hadipuska közül mellyel valaha is harcoltam, a korai M16 volt a lehető legrosszabb. Teljesen megbízhatatlannak, így használhatatlannak bizonyultak. Annyira rosszak voltak, hogy még a Vietkong katonái sem szedték össze őket a harcok után. Sokan boldogok lettünk volna ha vissza kapjuk a jó öreg Garandot, vagy legalább az M14-et. Volt, hogy több hétig egy kínai gyártású SzKSz-t hordtam, hogy legalább legyen valami, amiben megbízhatok.

Az M1 pontos hadipuska. Az alapváltozat is képes 2” szórás alatt lőni 100m-en, a „match” változatok pedig akár 1” alatti szórást is tudnak avatott kézben. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy egy jó állapotú 6,5x55SE űrméretű M96 svéd Mauser vagy 8x57JS űrméretű 98K német Mauser minden gond nélkül tudja az 1” szórást 100m-en, de harctéri körülmények közt az öntöltő mechanika, a .30-06 Spr. lőszer ereje, és a Garand megbízhatósága kétséget kizáróan fölénybe helyezte a fegyvert a forgó-tolózáras puskákkal szemben.

Guam

Guam

A két fegyver közötti különbségek értékeléséhez elengedhetetlen megvizsgálni, az eredeti tervezési célt, és harcászati felfogást. A német egységekben a tűzerőt a géppuskák-golyószórók biztosították, a forgó-tolózáras ismétlőpuskák pedig a támogatást, fedezetet adták a kezelőszemélyzetnek. Az M1-et viszont úgy tervezték, hogy a lövész is megfelelő tűzerőt tudjon önmagában képviselni. A háború végére – talán kissé az M1-nek is köszönhetően – a német hadvezetés is átgondolta ezt az elvet, de már túl későn, hogy érdemben változtathasson a háború menetén.”

Lövészet a Garanddal

A lövészet a Garanddal olyan, mintha azonnal a Ryan közlegény c. film partraszálós jelenetébe csöppennénk. Az első kézbevétel után a lövész kénytelen gyors egymásutánban kilőni 2 három tár lőszert szigorúan csak azért, hogy a végén hallhassa azt a legendás „PING” hangot, ahogy a zár kidobja az üres töltőkeretet. Magam is tapasztaltam ezt az érzést, mikor először próbáltam ki a fegyvert, és volt olyan lövészbarátom, aki nem átallott sok kilométert utazni csak azért, hogy végre lőtéri körülmények közt mindössze 3 másodperc alatt kilője azt a bizonyos 8 lövést. A töltőkeret kivetésének hangja azonban csak a modern sportlövész számára ennyire szórakoztató. Harc közben a jellegzetes hang elárulja, hogy a katona fegyvere kiürült, tehát elérkezett az idő a reakcióra, ellentámadásra. A legendák szerint az amerikai katonák sokszor úgy ugrasztották ki a fedezékben rejtőzködő japán katonákat, hogy egy üres tárat egy kődarabra ejtettek.

Töltés 1 - A zár megnyitása

Töltés 1 – A zár megnyitása

Töltés 2 - A zár hátul akad

Töltés 2 – A zár hátul akad

Töltés 3 - A tár betöltése

Töltés 3 – A tár betöltése

Töltés 4 - A zár előrenyomása

Töltés 4 – A zár előrenyomása

Töltés 5 - És mehet a muri

Töltés 5 – És mehet a muri

A fegyver visszarúgása egyébként szokatlanul kicsi a forgó-tolózáras hadifegyverekhez képest, minden gond nélkül uralható az öntöltő mechanikának köszönhetően. A visszarúgás jelentős részét ugyanis elnyeli a hátrafelé mozgó zár. A töltéshez először is hátra kell húzni koppanásig a zárt, mely megakad a végállásban. Ilyenkor érdemes egyből bebiztosítani a fegyvert, ami csak megfeszített elsütőszerkezettel lehetséges. A 8 lőszert tartalmazó töltőkeretet egyszerűen nyomjuk le kattanásig. Ilyenkor a zár azonnal előre mozdul és csőre tölti az első lőszert. Ha a lőszerek kissé szorosan vannak a keretben, lehetséges, hogy kézzel apró ütéssel segíteni kell a zár megindulását. A kibiztosítás után következhet a 8 lövés gyors egymásutánban. Az utolsó hüvely ürítése után a zár hátul marad, a lift kibobja az üres keretet, és már jöhet is a következő teli tár. A legendákkal ellentétben a Garand üríthető akkor is, ha a lövész nem lőtte ki a teljes tárat. Ehhez hátra kell húzni a zárat teljesen, majd megnyomni a zár bal oldalán található tárkioldót. A zár ilyenkor nem marad hátul, vagyis azt folyamatosan tartani kell, hogy a tár, a benne lévő lőszerekkel szép ívben kirepülhessen a fegyverből. Ha nem akarjuk, hogy a lőszerek a földön végezzék, jobb kézzel húzzuk hátra a zárat, ballal pedig visszafelé átfogva a fegyvert, a hüvelykujjal oldjuk ki a tárat. Így a kirepülő teli tár épp a markunkba ugrik. A töltőkeret 6-8 lőszerrel tölthető (inkább úgy helyes fogalmazni, hogy 6 lőszer tárazásával még épp működik), de kis módosítással készíthetünk a fegyverhez 5 vagy akár 2 lövetű tárat is, ami sportlövészethez igen praktikus tud lenni.

A diopteres nézőke

A diopteres nézőke

Az irányzékok igen gyorsan belőhetőek, mivel a diopteres nézőke mikrométeresen állítható mind oldalirányban, mind magasságban. Egy klikk 100m-en kb. 1 MOA állításnak felel meg. Számomra a diopter + célgömb tüske összeállítás szokatlan volt először, mivel nehéznek tűnik gyakorlás nélkül precízen összehangolni lövésenként az irányzékokat. Ha viszont engedjük, hogy az irányzékok természetesen rendeződjenek, és inkább kicsit ösztönből lövünk, meglepő eredmények születhetnek. A fegyver kis távoslágokon 100-150m minden gond nélkül a 4.sz lőlap célfeketéjében tartható térdelésből, vagy fekvő testhelyzetből. Az irányzékokból viszont egyértelmű, hogy a fegyvert nem precíziós hosszútávlövészetre tervezték, hanem ember méretű cél lekűzdésére 400 méterig.

A fegyer tábori szétszerelése

A hadifegyverek tervezőinek mindig nagy figyelmet kell szentelniük a könnyű kezelhetőségre, és az egyszerű karbantartásra. Semmit sem ér egy olyan hadifegyver, mellyel lövészet után órákat kell eltölteni tisztogatással, hogy ismét megbízhatóan működjön. A Második Világháború hadipuskái szinte mind pillanatok alatt szétszedhető annyira, hogy a zárszerkezet, elsütőszerkezet és a cső azonnal ellenőrizhető, karbantartható legyen. Szintén fontos igény, hogy ehhez a folyamathoz ne legyen szükség semmi olyan szerszámra, melyet a katona könnyen elveszíthet.

Szétszedve

Szétszedve

A kiszerelt elsütőszerkezet

A kiszerelt elsütőszerkezet

Szerszámkészlet a tusában

Szerszámkészlet a tusában

A Garand sem lóg ki természetesen e sorból. A fegyver szinte egyetlen mozdulattal szedhető szét 3 fő egységre: cső és tok, ágyazás, és elsütőszerkezet. Ehhez először is ellenőrizzük a töltetlenséget: húzzuk hátra a zárat és bizonyosodjunk meg arról sem a töltényűrben, sem a tárban nincs lőszer. Ezután engedjük vissza a zárat, és az elsütőbillentyű elhúzásával fesztelenítsük a fegyvert. Akasszuk ki a sátorvas hátsó nyúlványát, majd fordítsuk az előrefelé, hogy az elsütőszerkezet egésze kiszedhető legyen a tárfészek mögül. Ezután a tok-cső együttes egyetlen mozdulatról leemelhető az alsó ágyazásról. A lövész tábori körülmények közt eddig a mozzanatig szerelhette szét és össze fegyverét, minden egyéb javítást, az említett fő alkotóelemek további szétszerelését csak a fegyvermester végezhette. A fegyver tusájában kialakított tárolóban minden olyan fontos szerszám megtalálható, mely a teljes szétszereléshez kellhetett, valamint egy olajtároló tartályt is elrejtettek a tervezők az acél agytalp alatt.

Sportlövészet ma

A történelmi lövészágak jó pár éve töretlenül fejlődnek hazánkban, aminek köszönhetően egyre több érdekes színfolt jelenik meg a lövészsportok szakmaiatan törvényekkel sújtott világában. A Magyar Sportlövő Szövetség Történelmi Pontlövész Szakága keretében 2006 Novembere óta szerepelnek versenyszámok 1886-1945 közötti hadifegyverekre. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a versenyágak nem katonai hagyományőrzésről szólnak, sokkal inkább a század első felének céllövészeti sportjának újjáélesztéséről. Így a versenyeken nem tűrhető semmilyen katonai egyenruha, a rendezvények nem szólhatnak semmi másról, mint a fegyverek pontos, precíz sportlövészeti célú használatáról. Egy olyan versenyág éled újjá, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint például Dr. Prokopp Sándor, az 1912-es stockholmi Olimpia 300m hadipuska versenyszámának aranyérmese.

 

  • Mannlicher 50 és 100 m: álló és fekvő céllövészet 1945 előtti ismétlő hadipuskával
  • Garand 50 és 100 m: Álló és fekvő véllövészet 1945 előtti öntöltő hadipuskával
  • Zajcev 100 m: fekvő céllövészet korhű távcsővel szerelt 1945 előtti ismétlő vagy öntöltő puskával
  • Frommer: 25 m-es céllövészet 1945 előtti hadi öntöltőpisztollyal
  • Gasser: 25 m-es céllövészet 1945 előtti hadi revolverrel

A versenyszámok tekintetében fontos kihangsúlyozni, hogy a hadifegyvereknek teljesen módosítatlan, az eredeti hadi használatnak megfelelő állapotban kell lenniük. Az álló puskás versenyszámoknál tilos a tartást végző könyök betámasztása a csípöre.

Természetesen ezek csak a minősítő versenyszámok, az év során lehetőség nyílik majd 100, 150 és 200m-en is összemérni a lövészek és fegyverek képességeit. Az új versenyszámoknak köszönhetően a Történelmi Pontlövész Szakág már három nagy fegyvertörténeti korszak lövészei számára biztosít már folyamatos versenyzési lehetőséget: az elöltöltő fegyveres korszak (1550-1873) versenyeit a Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetségével megállapodásban szervezve, az eredetileg feketelőporral töltött szerelt lőszeres fegyverek kora (1830-1896), valamint a legújabb már említett 1886-1945 közötti időszak, vagyis a nitrolőporral töltött szereltlőszeres hadifegyverek kora.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.