A szarvaskés

A tűzfegyverek fejlődésével azonban jelentősége folyamatosan csökkent. A 19. század elejére már csak jelkép értéke volt. Bizonyította, hogy a vadász megtanulta a vadászmesterséget. A kést általában urától vagy vadásztársaságától kapta vadásszá üttetésekor vagy avattatásakor. A hosszú kard-szerű kés mellett gyakran egy kisebb kés is találtatik, mellyel a vadász a kegyelemdöfést adhatta meg a kiszenvedő vadnak.

 

Érdekes leírást találunk egy 1700-as években Erdélyben zajlott vadászatról. Wesselényi Miklós vadaskertjében esett meg az eset, hogy kétnapos hajtóvadászat során 105 vaddisznó kilövetett. A harmadnapon a vadászat akkoriban legnemesebbnek mondott módját űzték a nemes urak: szarvaskéssel felkeresték a sebzett vadat, hogy ölre menjenek a velük és megváltsák őket szenvedéseiktől. Amikor egy sebzett kant találtak, Wesselényi maga mögé parancsolta kíséretét és kését előre szegezve várta a kan rohamát, hogy a vad a roham által a késben végezze. A disznó azonban megállította rohamát Wesselényi előtt, és visszakozott. A feldühödött főúr utána dobta kését, mely felakad a disznó hátsóján. A kan erre visszafordult, s felöklelte a fegyver nélkül maradt vadászt, de Wesselényi oly ügyesen védekezett, hogy agyaraival nem, csak orrával érhette el testét. A vadásztársak ekkor siettek uruk segítségére. Végül is Riedler, fiatal alerdősz oltotta ki a vad életét szarvaskésével, megmentve ezzel urát a biztos haláltól.

 

A szarvaskés efféle használatát nem, de az elöltöltő-fegyveres vadászat lovagiasságát érdemes lenne visszahozni a magyar vadászkultúrába. Az elöltöltő-fegyverek pontosságban, ölőerőben, használhatóságban nem maradnak el 100 távolságon belül a modern vadászfegyverektől. Épp úgy lehet velük vadászni, ahogy egy gavallérpuskával.

 

(Forrás: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok és vadak, Kolozsvár, 1854; Paák Dienes: A vadászat mestere Buda, 1829, kép forrása: Temesvári Ferenc: Vadászfegyverek)

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.