A kovás lakat története

A kovás lakat az ütőkakasos sütési rendszerből fejlődött ki a tizenhetedik század elején, és több mint 200 évig őrizte szinte egyeduralkodó szerepét a tűzfegyverek történetében. Trónjáról csak a csappantyús rendszerek tudták letaszítani a tizenkilencedik században. A kovás lakat eredete az 1650-es évekre vezethető vissza, a spanyol „Miquelet” lakatra. Az általános ütőkakasos lakat esetében a serpenyőfedelet a lövés előtt kézzel kellett felnyitni, hogy a szikrák belehullhassanak a felporzó lőporba. A „Miquelet” lakatnál a serpenyőfedél és acél már egybe volt építve, így a fedél a kakas ütése hatására önműködően nyílt fel.

 

A kovás lakat e rendszert tovább fejlesztette, mivel egységesítette az ütőkakasos és a Miquelet lakat szerkezeti előnyeit, hogy a gyújtás biztosabb és gyorsabb legyen. Az első működőképes kovás lakatot egy normandiai mester, Marin le Bourgeoys készítette Lisieux városában. A tizenhetedik század elején mutatta be találmányát a francia kormányzatnak, és a század közepére már Európa szerte másolták az új gyújtási rendszert. A kovás lakatszerkezet a következőképpen működött: mikor a kakas megfeszítették, az elfordította a diót, mely összenyomta a főrugót („V” alakú laprugó) felfelé mozdítva a hosszabbik karját. Ugyan ekkor, az elsütő akasztó először a félállás, majd a teljes állás bevágásába ugrott a dión. Az elsütő billentyű elhúzásakor az elsütő emelő kiugrasztotta az akasztót a teljes állás bevágásból, és így a kakas lefelé, előre csaphatott (az eredeti ütőkakasos lakatok kakasai inkább horizontális irányban mozdultak el). Mikor a pofákba fogott kova megütötte az acélt, szikrákat vetett, s közben serpenyőfedelet is felnyitotta, így a felporzó lőpor könnyen begyulladhatott, mely gyúlyukon keresztül elindította a főtöltetet.

 

Kétszáz éves története során a kovás lakat sok módosításon ment át, de ezek egyike sem volt túl jelentős, ami bizonyította az eredeti szerkezet tökéletességét. A fegyverkészítők legfontosabb feladata az volt, hogy össze hangolják a rugók működését, és a kakas ütésének szögét. Ennek megfelelően minél képzetlenebb volt egy készítő, nagy valószínűséggel annál megbízhatatlanabb volt lakatszerkezete.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.