A keréklakat

Annak ellenére, hogy a kanócos sütési rendszert több száz éven keresztül, a 15. század közepétől az 1700-as évek elejéig használták, nem volt a legmegfelelőbb megoldás kézifegyverek számára. A pisztoly elsősorban közelharc fegyver, melyet a használó a legtöbb esetben folyamatosan töltve, tűzkészen szeretne viselni, mely felhasználásra a parázsló kanócvég alkalmatlan. A 16. század első évtizedeiben azonban megtalálták a megoldást egy új lakattípus formájában, mely szinte azonnal adoptálható volt rövid tűzfegyverek számára is. Ez az új típusú lakat, a keréklakat volt.

 

A keréklakat feltalálása azonban jóval korábbi időszakra nyúlik vissza. Leonardo da Vinci 1508-ból származó „Codice Atlantico” című művében két keréklakat rajzát is megtalálhatjuk a vázlatok közt, melynek működő példáját a nürnbergi Johann Kiefuss meg is építette 1517-ben. Szintén a 16. század elejéről Magyarországról eredeztethető emlékeink is vannak ilyen sütésű fegyverekről. Eredetétől függetlenül, azonban kijelenthető, hogy az 1520-as évekre már rendelkezésre állt egy olyan gyújtási mód, melynél a töltés után akár órákkal is tűzkészen volt tartható a fegyver. Az új lakat „kapáslövés” képességének köszönhetően nagyszerűen megfelelt a vadászok igényinek is.

 

A keréklakat hasonló elven működik, mint a mai tűzköves öngyújtók. A lakat lelke egy tengelyen forgó, rugó segítségével megforgatható acél kerék. A rugó megfeszítéséhez speciális kulcsra volt szükség. A kerék felső oldala belenyúlik a serpenyőbe egy pontosan illeszkedő résen keresztül, mely pedig közvetlenül a gyúlyuk mellett található. A mechanika másik fontos alkotóeleme a pofákba fogatott piritet tartó kar, vagy kakas.

 

A fegyver töltésének első mozzanata a cső megtöltése volt. Először lőport töltöttek a csőbe, majd a tetejére nyomták légrés mentesen a lövedéket és fojtást. Megfeszítették a kakast és felporozták a serpenyőt, majd a speciális kulcs segítségével kb. ¾ fordulattal felhúzták a rugót, és a piritet érintkezésbe hozták a kerékkel. Amikor az elsütőbillentyűt elhúzták, a forogni kezdő kerék és a pirit szikratengerrel árasztotta el a serpenyőben lévő felporzó lőport, mely a gyúlyukon keresztül begyújtotta a főtöltetet.

 

A keréklakat kielégítőbb gyújtási módot képviselt a kanócos lakathoz képest, de ez is igen megbízhatatlan volt nedves időben, vagy ha a rugót túl sokáig hagyták megfeszített állapotban. E fegyverek igen drágának számítottak és díszes, arany és ezüst veretes, elefántcsont, vagy szaru berakásos változataik igen gyorsan az arisztokrácia egyik státusz szimbólumává váltak. A kézi tűzfegyverekkel elkövetett bűncselekmények száma a 16. – 17. századra olyannyira megnőtt, hogy számos európai kormányzat, királyság tiltotta a birtoklásukat közemberek számára.

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.