A harmincéves háború muskétái

 

Elavult arquebuse-ök

A korai kanócos muskéták nehézkessége és körülményes kezelhetősége arra késztette a fegyverműveseket, hogy könnyebb konstrukciókat alakítsanak ki. A Jacob de Gheyn híres metszetein látható fegyverek már 1618-ban, a harmincéves háború kezdetén is elavultnak számítottak. Ezek a muskéták körülbelül 7.5 kilogrammot nyomtak, kaliberük pedig 0.85” (kb. 21,6 mm) volt.


Elöljáróban hozzá kell tennünk: a korabeli fegyvermesterek nem az átmérő alapján határozták meg a kalibert. Az űrméretet úgy adták meg, hogy egy font ólomból, hány darab, a fegyver csövéhez való golyó önthető. Ez a rendszer jó ismerőse mindenkinek, hiszen a mai napig fennmaradt a sörétes kaliberek meghatározásában. A XVII. században azonban több mértékegység volt használatban: a német területeken élő fegyvermesterek a nürnbergi fontot használták (509,96 gramm), amely megfelelt a szász nehéz fontnak, míg a nürnbergi font ezüst (477,2 gramm) a hamburgi és svéd fontnak felelt meg. Az angolszász font (453 gramm) a suhl-i fegyverművesek körében terjedt el gyorsan, és az 1630-as évektől kezdődően átvették a dán és svéd mesterek is.

 


Új típusok

A legenda szerint II. Gusztáv Adolf svéd király fejében született meg az ötlet, hogy a muskétákat súlyát jelentősen csökkentsék. Habár a legenda nem igaz, a nagy svéd király kiválóan adaptálta a dán- és spanyol-németalföldi újításokat. A holland tartományok 1599-es katonai regulája szerint a muskéta súlya nem haladhatta meg a 6,5 kilót – ez ugyan még mindig nagyon súlyos volt és kizárólag villalábbal volt használható, de a kortársak fegyverinél könnyebb volt. Nassau-Seigen grófja így írt a harcászat jövőjéről:


„A muskétásoknak ilyen rendkívül nehéz fegyvereket kellene cipelnie, mert úgy vészhelyzetben és visszavonulás esetén könnyebben mozoghatnának előre és sietségükben még állvány nélkül is lőni tudnának…”

 


1624-ben Gusztáv Adolf új, könnyebb muskétát kívánt rendszeresíteni a hadseregben. A gyártást jórészt a Jönköping-ba átszállított holland műhelyek végezték. Az új muskéták még mindig nehézkesek voltak, de 115-118cm csőhosszuknak köszönhetően megnövekedett tűzerővel rendelkeztek.


1630-tól egy új típusú fegyver kezdett formálódni a suhl-i mesterek kezei közt. A muskéta tömegét sikerült 4,5-4,7 kilogrammra csökkenteni – ezt a cső hosszának és falvastagságának csökkentésével érték el. A cső kalibere 19,7 mm volt, amelyből 18,5-18,8 mm átmérőjű golyót lőttek. A század közepén a suhl-i fegyverek kalibere tovább csökkent, 16,2-16,8mm-es, ún. „zweilöthige Kugeln” méretű lövedékeket lőttek. A svéd- és holland fegyverek kalibere 19,7mm maradt a harmincéves háború végéig.


Noha az űrméret csökkent, a fegyvereket többségében nem lehetett a jellegzetes villaláb, azaz a „forquette” nélkül használni. Mindazonáltal Sebastian Dehner leírásából tudjuk, hogy 1632-ben egyes svéd alakulatok már villaállvány nélkül használható, könnyű muskétákkal rendelkeztek.

 


A fegyverek használata

Hogy minél gyorsabb legyen a töltés, a golyóhoz nem használtak sem tapaszt, sem fojtást. A muskétás, miután a lőportöltetet a csőbe öntötte, a golyót egyszerűen beledobta a csőtorkolatba és a tust párszor a földhöz ütötte. Az ekképpen tömörített töltettel a fegyver máris tűzkész volt, a töltővesszőt csak tisztításhoz és karbantartáshoz használták. Bár a fegyvereket gyorsan megtöltötték, nem volt ritka, hogy dombról lefelé a muskétákat nem tudták használni, mert a lövedékek egyszerűen kigurultak a csőből.


Az állandóan parázsló kanóc mindkét felén égett, így ha az egyik fele kialudt, a lövész meg tudta gyújtani a másikról. A hatalmas kaliberű, nehéz ólomlövedék miatt a hátraható erő tetemes, ez pedig hosszútávon fárasztja a lövészt. Az ajánlott lőportöltet a lövedék súlyának fele volt – azonban a korban használt porok kevésbé voltak kiegyenlített minőségűek, és többnyire kisebb energiát tudtak felszabadítani a modern feketelőporokhoz képest.


Wallhausen 1615-ös „Kriegskunst zu Fuß“ című művében a következő ajánlást teszi:

„Muskétádat szorosan a jobb mellkasodnak kell nyomnod, nem pedig a karodhoz, mert a muskéta, amely igen erősen rúg, könnyen kiugrasztja karodat a válladból, vagy legalábbis hat vagy nyolc lövés után úgy hat rád, hogy kezed nem tudod majd használni másnap.”


A suhli-i puska előremutató szerkezet volt a XVII. század elején


Eredeti lakatbelső, szintén Suhl-ból

A vasalt tusatalpnak bírnia kellett a gyakori ütlegelést.

 

© Peter Engerisser
fordította: Szabó Gábor

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.