Samuel Colt elévülhetetlen érdemeket szerzett a revolvertervezés és gyártás terén. Mindannyian ismerjük elöltöltő revolvereit, és sokunknak gyermekkora óta dédelgetett álma volt egy közülük. A replikagyártók is felismerték az igényt, és elkezdték gyártani a különböző Colt típusok replikáit. Mivel ragaszkodtak a történelmi hűséghez, – már ugye a nevesebb gyártók – sikerült a gyermekbetegségeket is másolniuk. Ki ne ismerné a szerkezetbe belepotyogó csappantyúdarabok okozta akadályokat, a verseny közbeni idegeskedést, rosszabb esetben a fegyver teljes szétszerelését.

Ez a probléma a korabeli pisztolyokon is megvolt, és a katonák minden igyekezete ellenére mindvégig fennállt. Próbálták a pisztoly bizonyos szögben megtartásával kiküszöbölni felhúzás közben, de csak részleges sikereket értek el vele.

A Kapszli.hu oldalán a régebbi cikkek között rábukkantam egy érdekességre, amely egy lehetséges megoldást kínált erre a bosszantó hibára. Egy lelkes amerikai lövész az theopenrange.net oldalon pár lépésben bemutatta ötletének megvalósítását. Delikvensünk egy fém stiftet fúrt és rögzített be a kakas vájatába a lőkúpok mögé, úgy hogy a csappantyút megtartsa, de a dob mozgását ne akadályozza. Így a stift meggátolta, hogy az ellőtt csappantyú szétszakadjon és darabjai a szerkezetbe hulljanak. Elméletben jól hangzott és a képeken nem nézett ki rosszul. Mivel magam is büszke tulajdonosa vagyok egy Colt 1851 Navy-nek, mint vadászpuskaműves gondoltam kipróbálom…

A gondolatot tett követte, előkaptam a revolvert, és a képek alapján elkezdtem fejben megtervezni a folyamatot. Miféle anyagokat használjak? Hiszen a hátrafelé ható erőkkel számolni kell, nehogy a lövő arcába robbanjon a stift. Miféle szerszámokat használjak? Végül kézi multifunkciós gép és 0,8 mm átmérőjű edzett acél szál mellett döntöttem. Kezdésnek a töltetlenség ellenőrzése után – függetlenül az elöltöltős rendszertől mindig ez legyen az első dolgunk! – a revolvert teljesen szétszedtem. A tok, kakas és a kakastengely maradt, hogy a pontos méréseket el tudjam végezni. A kakas nyugalmi helyzetében az ütőfelületen lévő alsó bevágás határozza meg a stift helyének középvonalát. Ezt egy alkoholos zsírtalanítás után egyszerű alkoholos filccel bejelöltem. Szerencsére kaptam egy lövésztárstól egy viszonylagosan épen megmaradt ellőtt 4mm-es csappantyút, így nyugodtan tudtam a segítségével dolgozni.

A dobot a tengelyre húzva a lőkúpra helyezett csappantyú, illetve a dob hátsó palástjából kiálló apró tüskék határozzák meg a stift pontos távolságát a dobtól. Mivel az Uberti revolverek dobja kovácsolással készül, az anyag külső egy-két tized millimétere megedződik, kellemetlen meglepetéseket okozva megmunkálás közben. Egyszerűen mondva a fúrószár úgy csúszik rajta, mint a banánhéjon… Tehát első lépésként marófejjel ezt a réteget távolítottam el, majd megkezdtem a fúrást. Szoros illesztésre törekedtem a lehető legnagyobb szilárdság miatt, így a furat átmérője megegyezik a stift átmérőjével. A tokot parafa pofák közé óvatosan befogva elkezdtem a furat kialakítását. Fúrás közben folyamatosan ellenőriztem a megfelelő szöget mind oldalirányban, mind előrefelé, hogy a stift ne legyen ferde a munka végeztével. A furat elkészülte után a stiftet egyszerűen beütöttem a furatba, és rögzítettem egy speciális hőálló két komponensű gyantával. Gondolván, ha sorozatlövő fegyvernél bírta a hőterhelést és bevált, itt is bírnia kell. Választhatjuk a forrasztást is, ebben az esetben a furatot nagyobb átmérőjűre kell hagynunk, ez lényegesen macerásabb a kis hely miatt. Miután a stift a helyére került, ismét feltettem a dobot a tengelyre és kimértem a stift kiálló hosszát. Ismét a multifunkciós géppel és egy vékony gyémántporos vágókoronggal a megfelelő hosszra vágtam, majd kis köszörűvel lemunkáltam a sorját.

Ezután következett a sok lépcsős művelet. A kakas ütőfelületén lévő bemarást ki kellett bővítenem akkorára, hogy a stift elférjen benne, ne akadályozza a kakas mozgását, és a kakas se verje szét a stiftet. Itt apránként, sokszori ellenőrzéssel haladtam, hiszen a túl nagy hézag sem jó, mert a hátrafelé esetleg elszökő lőporgázok kifújhatnak a kakas mellett egyenesen a lövő felé. Miután elkészültem, következett a revolver összeszerelése. Ezután első lépésben a dob szabad forgását ellenőriztem üresen. Minden stimmelt – irány a lőtér!

Lőporhiány miatt, maradt a csak csappanytús teszt. Elsőre a megszokott Saller&Belliot csappantyúk jöttek. Kétszer hat darab ellövése különböző helyzetekben. Csővel lefelé, felfelé, oldalra döntött revolver. Minden esetben hibátlan sütés, a csappantyúk szétnyíltak, de nem szakadtak több darabra, nem estek a szerkezetbe, hanem jobbra kifelé gyönyörűen potyogtak ki a dobról. Első körben siker. Következett hat RWS csappantyú az erősebbik fajtából. Hat határozott durranás, semmi akadály, bár a csappantyúk a palástjukon lévő recézett felület miatt rászorultak a lőkúpra. A szerkezetbe viszont itt sem jutott szilánk. Ellenben érdekes fejlemény adódott, a csappantyúk alja kinyílt, pont olyan és akkora alakban, mint a stift. Mintha kis ajtókat nyitottunk volna mindegyiken.

Összegezve: a megvalósítás és az első próbák sikeresek voltak. A kész revolvert teljes töltetű tesztekre Németh Balázsnak átadtam, amint bokros teendői engedik irány a lőtér, és megkezdődik a nyúzópróba. Hogy ez után mi történt, az alábbi videón látható:

Felföldi János

vadászpuskaműves